Bevezetés

Európában az utóbbi 30-40 évben lényegesen átértékelődött a vidék fogalmi rendszere. Hagyományos értelemben véve csak a mezőgazdasági termeléssel (növénytermesztés és állattenyésztés) hozták összefüggésbe. Mára a vidék fogalmán egy olyan egységet értenek, amibe gazdasági, szociális és ökológiai funkciók is beletartoznak, egymásra való kölcsönhatásukkal együtt. Mind a hazai, mind az európai agrárfejlesztési politika a vidékfejlesztésen alapul.  A magyar vidéki népesség aránya a legmagasabbak közé tartozik, ha összehasonlítjuk az Európai Unió tagállamait, viszont fejlettségének aránya jóval elmarad az Uniós átlagtól.  Pedig Magyarország sajátos földrajzi elhelyezkedéséből adódóan ezek az értékek jóval kedvezőbbek is lehetnének. A fenntartható fejlődés biztosítása, a vidéki környezet minőségének megőrzése, a természeti erőforrásokkal való helyes gazdálkodás, környezeti egyensúly kialakítása, társadalmi és gazdasági tevékenységek összehangolása; ezek a szempontok fontos tényezők jelenleg is a vidékfejlesztési programokban.

Ebben a fejezetben, a teljesség igénye nélkül, olyan növénytermesztési lehetőségeket mutatunk be, amelyek nem sorolhatók a hagyományosnak tartott művelési módok közé.

Organikus gazdálkodás – biogazdálkodás – permakultúra

Organikus, ökológiai, vagy biogazdálkodásról egyre többet hallani manapság, ha lassan is, de biztosan teret hódít magának a mezőgazdasági szektorban. Ennek okai lehetnek, hogy a fogyasztók egy egyre jelentősebb része igényli, hogy az általa megvásárolt termék vegyszermentes legyen, ne hordozzon magában egészségügyi kockázatot, illetve a termőterületek hosszú távú fenntarthatóságának (egyik) kulcsa a talaj, valamint a vizek és a levegő tisztaságának, egészséges ökológiájának megőrzése.

Az ökológiai gazdálkodás legfőbb alapelve, hogy a termelés során a helyi erőforrásokat és az ökológiai (azaz inkább természetes, mint mesterséges) folyamatokat részesíti előnyben a külső erőforrásokkal és a műtrágyák, szintetikus növényvédő szerekkel szemben. Ezáltal a gazdaságon belül zárt anyag- és energiaáramlás megvalósítására törekszik.   Az ökológiai gazdálkodás feltételrendszere szerint tartott állatokat nem kezelik rutinszerűen antibiotikumokkal, nem kapnak hormonokat a gyorsabb gyarapodás érdekében, és etológiai igényeiknek megfelelő tartási körülményeket biztosítanak számukra, az állat-jólét elveit szem előtt tartva. Az ökológiai gazdálkodás elvből kizárja az élőlények genetikai módosításának minden formáját, és ezt az elvet az ökológiai élelmiszer-előállítás minden folyamatában gyakorolja. Az ökológiai gazdálkodás tehát nemcsak az emberi egészség szempontjából bír jelentőséggel, hanem mindenekelőtt aktív környezetvédelmi tevékenységnek is tekinthető. Hozzájárul a biológiai diverzitás (sokféleség) megőrzéséhez és növeléséhez.  A részletes tudnivalókat az organikus gazdálkodás részben mutatjuk be.

Permakultúra

Az organikus gazdálkodásnak egyik iránya a permakultúra, amely hazánkban egyre nagyobb érdeklődésre tesz szert.  A kifejezés az ausztrál Bill Mollisontól származik, aki 1978-ban David Holmgrennel együtt írta a Permaculture I. című könyvet. A fogalom a Permanent Agriculture angol szavak mozaikja. Alapgondolata, hogy olyan életközösségeket hozzon létre, amely úgy működik, mint egy ökológiai rendszer, de a tagjait mi magunk válogatjuk össze. A legfontosabb az önfenntartás kialakítása egy kapcsolat-háló segítségével, amelyben az ember is egy részegység.   Ez a gazdálkodási mód áll legközelebb a természethez, ez képezi le leghűbben a természetes biológiai folyamatokat, következésképp ez okozza a legkevesebb kárt, a legkisebb stresszt a környezetben, a talajban, az alkalmazott életközösségekben stb. Az 1980-as években indultak az első kísérleti projektek. Azóta számos ökofalu alakult világszerte. Nálunk a legismertebb ilyen ökofaluk: Gyűrűfű, Somogyvámos, Gömörszőlős. Mintagazdaságok: Galgafarm, Kishantos, Jákotpuszta (Dél-csereháti Ökológiai Tájközpont). 

A permakultúra 12 alapelve

A David Holmgren (a permakultúra módszerének egyik kitalálója) által megalkotott 12 fő alapelv, amelyek alapját képezik a permakultúrás gazdálkodásnak a következők:

1. Figyeld meg és válj cselekvő részesévé a természetnek!
2. Gyűjtsd össze és tárold az energiát!
3. Érj el hozamot!
4. Gyakorolj önmérsékletet és figyelj a visszajelzésekre!
5. Használd és értékeld a megújuló forrásokat és szolgáltatásokat!
6. Mindent hasznosíts!
7. Tervezz mintáktól a részletekig!
8. Elkülönítés helyett törekedj egységre!
9. Használj kisléptékű, lassú és fokozatos megoldásokat!
10. Használd és becsüld a sokféleséget!
11. Becsüld meg a szegélyeket és hasznosítsd a peremterületek adta lehetőségeket!
12. Figyeld a változást és használd ki kreatívan!

Alapelvként az agrár ökoszisztéma diverzitásának megőrzése tekinthető. Központi elem egy ún. „csokor” (guild) kialakítása, amely azt jelenti, hogy egy kiválasztott centrális növény vagy állat köré célzottan csoportosít egyéb elemeket, amelyek között a kölcsönhatások rendszerként működnek. Az a cél, hogy a pozitív kölcsönhatások minél jobban segítsék egymást. Például a paradicsom jó hatással van a káposztafélékre, de a közelébe ültetetett karalábé gátló hatású számára, és a közelben lévő csalán pedig a gombás fertőzések előfordulását csökkenti.

 Hidrokultúra

Első pillanatban meghökkentően hangzik, de ma már egyes országokban iparszerűen működnek a hidrokultúrás ültetvények, amelyek nagyvárosokat tudnak ellátni zöldséggel. A növények leveleiken és egyéb zöld részeiken keresztül veszik fel a szén-dioxidot és fotoszintézissel alakítják szerves vegyületekké, míg a gyökerei a többi fontos tápelemet, úgy, mint a makro- (N, P, K), mezo- és mikroelemek felvételét bonyolítják.  A növények gyökerei tápanyagokat csak vízben oldott formában képesek felvenni.  A hidrokultúrás növénytermesztésben szerves és mesterségesen előállított műtrágyák vízben oldott formában jutnak el a gyökerekhez, amit a növény már képes felvenni. A hidrokultúrában a gyökérzet lényegesen eltér a hagyományos gyökérzettől és különböző technikai megoldások segítségével történik a növények termesztése. 

A módszereket alapvetően két típusra oszthatjuk, passzív és aktív módszerekre:

A passzív módszer lényege, hogy nincsenek mozgó alkatrészek és vízcirkuláció, és kiváló vízelvezető és termesztési közegben fejlődik a növény (hidrokultúrális cserepek a nagyobb szakboltokban általában kaphatók, és a csomag tartalmazza a termesztéshez szükséges további eszközöket is).

Az aktív módszer lényege, hogy a gyökerek állandó, vagy periodikusan változó mennyiségű tápfolyadékot kapnak, abból veszik fel a nekik szükséges mennyiséget, miközben a gyökérzetet levegőztetik, így az az oxigénhez levegőn keresztül tudnak hozzájutni. Különböző módszerek terjedtek el a gyakorlatban, amelyek mind más és termesztő közeget használnak (hazánkban a leggyakoribb termesztő közeg az agyaggolyó, perlit, nagyszemcsés homok, gyöngykavics esetleg előre gyártott keverékek). A termesztés sikerét a hőmérséklet, a pH, az oldatban levő szerves és szervetlen anyagok együttese határozza meg.

Energia növények

A hagyományos értelmezés szerint a növényeket hasznosítás szempontjából 3 kategóriába soroljuk:

• élelmiszer növények (pl. búza)
• takarmánynövények (pl. lucerna)
• ipari növény (pl. len)

Az energia növény viszonylag új keletkezésű fogalom, amely a megújuló energiaforrások előtérbe kerülésével egyre elterjedtebbé válik.  Az energianövények termesztése összefügg a bioenergia előállításával és a környezettudatos magatartással. Az energia növények termesztésére jellemző, hogy alacsonyabb termőképességű talajon is jól termeszthetők, a hagyományos növénytermesztésnél nagyobb jövedelmezőséget biztosítanak a termelőnek, növelik a mezőgazdasági szektor foglalkoztatottságát.  Így olyan termőterületek is hasznosulnak, amelyek eddig használaton kívül estek. Az energetikai növények lehetnek fás szárú és lágy szárú növények.

A lágy szárú energia növényeket évente, a fás szárúakat évente több ciklusban takarítják be. A lágy szárúak betakarítása a jelenlegi gépsorokkal is elvégezhető, míg a  fás szárú állományok telepítése és betakarítása speciális gépsorokat igényel.   Az energia faültetvények iránt nagy az érdeklődés napjainkban, ahhoz hogy a többlethozamot érjünk el, maximálisan figyelembe kell venni az adott termőterület sajátosságait és az annak legjobban megfelelő fafajtát érdemes kiválasztani.

Elindult egy olyan weboldal, amely összefoglalja az energianövény-ültetvény telepítési és szaporítóanyag termesztési programot, ahol részletes útmutatót lehet találni az energia növények fajtáiról, és hasznosításukról. (http://www.energiacentrum.com/ ).

Gyógynövények

Gyógynövénynek nevezzük a gyógyítás céljára felhasznált növényeket.

A gyógynövények használata a legősibb kultúrákban is nyomon követhető. Az őskori társadalmakban a gyógyítás, a növényekben rejlő „varázserő” ismerete olyan tudással járt, hogy azokat, akik ennek birtokában voltak igen nagy tisztelet övezte, kiválasztott személyként kezelték őket.  A témával kapcsolatos legkorábbi írásos emlékek az 5000 évvel ezelőtti babiloni agyagtáblák. 3500 évvel ezelőtt Egyiptomban az „Ebers” papirusz tekercsek 800 féle receptet tartalmaztak, amelyek közül 100-ban gyógynövény leírásokkal is találkozhatunk. Napjaikban is ismert növények a szenna, fokhagyma, kömény, kakukkfű, melyeket többek között a holttestek bebalzsamozásánál is használtak.  Az ókori tudósok ismeretanyaga a középkori kolostorok kertjében indult újra virágzásnak.  XVI. században Paracelsus (1493-1541) teremtette meg a mai modern gyógynövényhasználat alapjait.  Felismerte, hogy az a növényi hatóanyag, amely kis adagban orvosság, nagy mértekben alkalmazva halálos méreg is lehet. Az első magyar gyógynövényjegyzék a Pray Kódexben olvasható (XII. –XIII század). 

A növények gyógyhatásairól való mai ismereteinket Claude Bernard (1813-1878) kutatómunkája alapozta meg, aki francia fiziológusként állatkísérleteket végzett. Elsőként ő igazolta egy sereg növényi anyagnak élő szervezetre kifejtett hatását, megteremtve ezzel a hatóanyag-kutatások alapját.

Az I. és II. világháború gyógyszer és tea hiánya világszerte fellendülést okozott a gyógynövénytermelésben és kutatásban.

Magyarországon 1980-as évek végéig 30-40 ezer hektár területen termeltek gyógynövényeket, ám ez után az ágazat termelési mutatói jelentősen csökkentek. Napjainkban az egészségmegőrzésében, betegségek megelőzésében egyre nagyobb szerepet kapnak a mindennapi gyógynövényeinkből előállított készítmények.

A gyógynövénytermesztésre jellemező speciális sajátosságok:

• kis földterület
• kézimunka igénye nagy
• speciális gépek szükségesek egyes kultúrákhoz
• betakarítás után a feldolgozás kritikus munkafázis
• kisüzemi módszerekkel is gazdaságosan termeszthető
• a termesztése egyre inkább az organikus mód felé tolódik el

Számos kiadvány tartalmazza egy adott kultúrának a részletes termesztéstechnológiai leírását. Ezek többsége nyomtatott vagy digitális kiadvány formájában mindenki számára elérhető.

A növényi drog (nem, ez nem az a drog, de akkor is így hívják) a gyógynövényeknek gyógyítás céljára felhasznált része, a növényi eredetű gyógyszerek nyersanyaga.

A növényi drog lehet egy adott faj legtöbb hatóanyagot tartalmazó része. Gyógyítás céljából a növények számos része (de vigyázni kell, mert nem mindegyik) felhasználható, pl.:

• virág (orvosi székfű)
• levél (citromfű)
• gyökér (fehérmályva)
• termés (koriander)

A növényi nyersanyagból másféle termékek is előállíthatók, pl. illóolajok (borsmenta), vagy zsírosolajok (maghéj nélküli tök), stb.

A gyógynövényekből előállított növényi drogok és illóolajok minőségét jelenleg a VIII. Magyar Gyógyszerkönyv szabályozza (http://www.ogyi.hu/gyogyszerkonyv/ )

A hatóanyagok többféle szempont szerint csoportosíthatók. Legelterjedtebb a Vágújfalvi Dezső féle botanikus csoportosítás, amely 5 osztályba sorolja a hatóanyagokat. Ezek:

• szacharidok (cukorszerű vagy cukrokból származó vegyületek pl. a körömvirágban található poliszacharidok, de idetartozik a fehérmályva gyökerében található keményítő is)
• fenoloidok (ide tartoznak többek között a cseranyagok pl. a kakukkfű, orvosi zsálya, bazsalikom, citromfű, borsmenta leveleiben, ill. herbájában találhatók; ligninek; kumarinok, mint az ánizs magjában, flavonoidok pl. a körömvirág és az orvosi kamilla virágában)
• poliketidek (a gyakorlatban zsírosolajoknak nevezett vegyületek, pl. a maghéj nélküli tök magjában)
• terpenoidok (közülük kerülnek ki az illóolaj összetevők, pl. az ánizs, az édeskömény magjában, a citromfű, zsálya, menta, borsfű stb. levelében)
• azotoidok (ebben az anyagosztályban az alkaloidok képezik a legnagyobb csoportot, de ide tartozik a fehér- és fekete mustár magjaiban lévő mustárolaj-glikozid is)

A gyógynövények felhasználási területei igen változatosak. A legfontosabbak ezek közül:

• élelmiszeripar (adalékanyagok, fűszerek, stb.)
• kozmetikai ipar (illóolajok)
• aromaterápiás, homeopátiás kezelések
• gyógyszeripar
• háztartási vegyipar

• biogazdaságok (pl. permetező szerek alapanyagai)

Felhasznált háttéranyag:

http://www.youtube.com/watch?v=2BcDpc85xCw  - energiafaültetés

http://www.youtube.com/watch?v=PQk1PNcWcMo – fűszer és gyógynövény

http://www.youtube.com/watch?v=MZJVLF2-glE – permakutura

http://www.youtube.com/watch?v=3mW8Tkb5MFM  hidrokutura

http://www.ogyi.hu/gyogyszerkonyv/

http://hu.wikipedia.org/wiki/Fenntarthat%C3%B3_fejl%C5%91d%C3%A9s

http://www.fibl.org/en/themen/themen-statistiken.html

http://www.permakultura.hu/

http://hu.wikipedia.org/wiki/Permakult%C3%BAra

http://www.emberiseg.hu/dokumentumok/hidrokultura.pdf

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0032_kornyezettechnologia/ch02.html

http://energiacentrum.com

http://www.agr.unideb.hu/ebook/gyogynoveny/

képek: http://pixabay.com