Történeti áttekintés

Mi a csuda az a fogyasztóvédelem? Eszik vagy isszák? Fogyasztó ugye az a személy, aki szolgáltatást vagy terméket (a piacon megtalálható árut) vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, és ezt nem üzleti célból teszi. Fogyasztóvédelemnek azt nevezzük, amikor a fogyasztókat mindenféle szabályok védik a vásárlásaikban, hogy a kereskedők ne tehessenek meg akármit a vevőkkel, vagyis a fogyasztók mindenféle jogokat kapnak.

A történelemben kezdetben mindenki cserélte az arukat ahogy tudta, később már pénzért adták-vették az árucikkeket. Amíg nem voltak erre semmilyen szabályok, mindenki úgy árult, ahogy akart, és akár a többszörösét is elkérte ugyanazért az áruért, mint a 15 km-rel arrébb lévő piacon. De ezzel sokan nem voltak boldogok, panaszra mentek a bírókhoz, helytartókhoz, így hát lettek szabályok a fogyasztók védelmében. A fogyasztók védelemében alkotott szabályok nem a mai kor találmányai, hanem régi korok társadalmi példái mutatják meg, hogy az adott korban milyen szabályok voltak követendőek. 

Fogyasztóvédelem az ókorban, történelmi érdekességek

A fogyasztóvédelem nem új keletű, története az ókorig nyúlik vissza. Már a Biblia is utal rá a Leviták könyvében, hogy „Legyen hiteles a mérleged, a súlyod, hiteles a mértéked és a vékád.”

A híres óbabiloni uralkodó, Hammurapi, két méternél is magasabb törvényoszlopán többek között a következőket olvashatjuk: „Ha egy építőmester egy szabadnak házat építvén, munkáját nem végezte el rendesen, úgy, hogy egy fal bedőlt: az illető építőmester ezt a falat saját pénzéből építse szilárdra."

De akár ősrégi „vonalkódra” is van példa a történelemben: A régészek jeleket: betűket, számokat, rövidítéseket fedeztek fel ókori római alapítású városokból előkerült agyagedényeken. Ezek a “vonalkódok” valószínűleg a termékek származási helyének, úti céljának könnyebb beazonosítására szolgáltak.

Középkor: a piac intézménye, céhek, ipartestületek

A középkorban, ahogyan az ókorban is, a piacokon zajlott a kereskedelem nagy része, ezért a piacokon kellett gondoskodni a tisztességes kereskedésről, védeni a vásárlókat a visszaélésektől. A mértékkel való csalást, uzsorakölcsönt, nem minőségi termékek árusítását királyi és egyházi rendeletek tiltották.

Szent László király például a XI. században az áruforgalmat kizárólag a vásárokra szorította, és az adásvételi szerződés érvényességét tanúk jelenlétéhez kötötte.

Talán emlékszel még, hogy céheknek nevezzük az iparosok vagy kereskedők önkéntes társulásait a középkori európai várásokban. A céhek kialakulása és fejlődése a XIV. századtól kezdve jótékonyan hatott a gazdaságra és minőségre. A Középkorban királyi ediktumok (azaz rendeletek) gondoskodtak a piacokon való tisztességes kereskedésről, illetve szigorú szabályok vonatkoztak az iparosodó céhekre is. A céhszabályzatokban pénzbírságra ítélték például a csalókat, azoknak a mestereknek, akik „rosszul” dolgoztak, termékeit a piacon nyilvánosan elégették, őket pedig elzárásra ítélték.

Királyi rendeletek eredményeképpen a vásárokon megjelentek hiteles „kóstoló emberek”, akik tényleges kóstolással minősítették az árut, és ha nem találták megfelelőnek, akkor jogukban állt

• kiborítani,
• megsemmisíteni, vagy
• ha a tömegével volt a baj, a szegények részére elkobozni.

Zsigmond király korában Buda városának törvénykönyve előírta, hogy csak jó minőségű anyagokkal dolgozhatnak a mesterek. Képzeld, ez volt a minőségbiztosítási rendszer egyik legelső megjelenése Magyarországon! Királyi rendeletében a „szemet szemért” elvet követve Zsigmond kimondta, hogy „Agyon kell csapni az építészt, ha az általa épített ház összedőlt és valaki ott meghalt”. Zsigmond király másik fontos rendelete az élelmiszer biztonsághoz kapcsolódott, mely szerint azoknak a halaknak a farkát le kellett vágni, amelyek aznap nem kerültek eladásra, hogy másnap már ne hozhassák vissza őket a piacra.

Mátyás király korában pedig a vásár helyén külön bíróság segítette a peres ügyek intézését. A vásári bírók segédeit azért hívták „leöntőknek”, mert akik csalni akartak és hamis űrmértékkel mértek, azokat a leöntők leöntötték a mérő tartalmával! A vásárokon megjelenő idegen iparosok dolgát pedig az úgynevezett „látópénz” szedésével nehezítették. Hogy bőséges legyen az áruellátás az országon belül, a királyi városok „árumegállító jogot” kaptak, vagyis ezek a városok a rajtuk áthaladó kereskedőket kényszeríthették árujuk kirakására és árulására.

Újkori fejlődés: a fogyasztóvédelem amerikai és európai modellje

Ahogy haladt a történelem, úgy fejlődött a fogyasztóvédelem is. Mária Terézia 1764-es dekrétumában (mai szóval élve törvényében) fedezhetjük fel a kor minőségvédelmi és fogyasztóvédelmi előírásait. Elrendelte az áruk lebélyegzését, vagyis a határokon a vámállomás pecsétjével el kellett látni a termékeket, és a hazai áruk pecsétjéről pedig megállapítható volt a gyártó mester és a céh neve.

Az 1872. évi ipartörvény eltörölte az elavult céheket, és teret adott a szabad versenynek. A törvény szerint semmisnek kellett tekinteni a „protekciós” szerződéseket, a termékek mennyiségét és tartalmát pedig helyesen kellett megjelölni. A törvény ellen vétőket pénzbírság sújtotta. A későbbiekben pedig betiltották a hamis reklámokat.

A fogyasztóvédelem újkori fejlődésére két modell - az amerikai és az európai – kialakulása jellemző.

Az Egyesült Államokban 1899-ben alakult meg az első fogyasztói érdekvédelmi szervezet. J. F. Kennedy pedig 1962. évi kongresszusi beszédében kiemelte a fogyasztóvédelem fontosságát és megindokolta a fogyasztók jogát az információhoz, a biztonsághoz, a választáshoz és a meghallgatáshoz.

Európában a fogyasztóvédelmi jog megerősödése szorosan kötődik az Európai Unióhoz. Az 1970-es években merült fel az igény a fogyasztók jogainak egész Európára kiterjedő biztosítására. 1973-ban az Európai Tanács közgyűlése elfogadta a Fogyasztóvédelmi Alkotmányt. Ezután született meg 1975-ben az Európai Parlament nyilatkozata a fogyasztói jogokról. Ezek szerint a fogyasztóknak joguk van egészségük és biztonságuk védelméhez, gazdasági érdekeik védelméhez, kárigényük érvényesítéséhez, az információhoz és az oktatáshoz, illetve a képviselethez és meghallgatáshoz.

Fogyasztóvédelem Magyarországon

Magyarországon az ipar fejlődése a XIX. század utolsó harmadától kezdve hatalmas lépéseket tett. Az akkor legkorszerűbbnek számító termelési módszerek és eszközök segítségével a hazai vállalatok felvették a versenyt a világ legjobb vállalataival. Ez a fejlődés a szocializmus időszakában visszaesett, többek között az államosítások miatt.

A 2. világháború utáni időszakban a gazdasági termelésben két dolog fonódott össze Magyarországon: a termeléscentrikus szocialista gazdálkodás és a hiánygazdaság.  Az 1968-as Új Gazdasági Mechanizmus bevezetése után a fogyasztás felfogásában pozitív elmozdulás következett be, de a hiánygazdaság jelensége megmaradt.

A rendszerváltozás a fogyasztóvédelem mai alapjait lerakta: törvényeket alkotott és fogyasztóvédelmi intézményeket hozott létre. Mint legfontosabb intézmény, létrejött a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a megyei felügyelőségek, továbbá az új jogszabályok lehetőséget adtak a civil fogyasztóvédelem fejlődésének is.   

A hazai fogyasztóvédelmi rendszer struktúrájáról a „Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tevékenységi köre, Fogyasztóvédelmi szervezetek és érdekképviseleti szervezetek” címmel a 11-es állomáson találsz információt.

Alapfogalmak

Fogyasztó

A fogyasztóvédelem főszereplője a fogyasztó, vagyis az a személy, aki szolgáltatást vagy terméket (a piacon megtalálható árut) vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, és ezt nem üzleti célból teszi.  Termék például az élelmiszer, ruházat, telefonkártya, buszjegy, strandbelépő; szolgáltatás a hajvágás, táncoktatás, stb. Az emberek azért vásárolnak, hogy minden szükségletüket (egyfajta hiányérzetüket) kielégítsék. A vásárlásnál elvileg, vagyis a közgazdasági elmélet szerint két szempontot vesznek figyelembe a fogyasztók: hasznos-e számukra a termék és ki tudják-e fizetni. (Zárójelben mondom csak, hogy a valóságban ez nem mindig van így, mert legtöbbször nem hideg fejjel, átgondolva, minden pillanatnyi ötlettől mentesen döntünk a vásárlásról, mint a közgazdasági elmélet szerint kellene. A vásárlói döntésekben nagyon is befolyásolnak a reklámok, az akciók, a „nekem ez kell” érzés, és egyéb pszichológiai tényezők. Ha ezek bővebben érdekelnek, nézz utána, például a „vásárlói döntést befolyásoló tényezők”-re rákereshetsz! )

Vállalkozás

„Vállalkozás: aki a tevékenységet önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében végzi.” forrás: http://tamop.ofe.hu/inet/osszefogas/hu/modul/hasznos/alapism.html

„Vállalkozáson azt az üzletszerűen végzett tevékenységet értjük, amely hosszú távú működés során, termékelőállítás vagy szolgáltatás nyújtása közben anyagi javakat állít elő saját, vagy idegen eszközökkel és munkaerővel. 
A vállalkozás célja a fogyasztói igények minél magasabb szintű kielégítése piacon maradás és profit elérése közben, miközben a vállalkozó jövedelme és vagyona gyarapszik.” (forrás: http://ecopedia.hu/vallalkozas)

A szép hivatalos megfogalmazásokat egyszerűsítve vállalkozás alatt azt az üzletszerű tevékenységet értjük, amelynek az a célja, hogy a vállalkozó a vagyonát gyarapítsa termék előállításával és/vagy szolgáltatás nyújtásával. Különben miért is csinálná? A vállalkozásoknak piacképesnek kell lenniük a haszon eléréséhez, vagyis kelendő árut kell a piacra vinniük, és arra kell törekedniük, hogy a termékeiket, szolgáltatásaikat minél többször és lehetőleg drágán vásárolják meg vagy vegyék igénybe a fogyasztók. Így lesz a vállalkozónak egyre több pénze, csúnya szóval mondva „bevétele” a vállalkozásból.

Az egyre élesedő versenyben hosszabb időszakot nézve azok a vállalkozások tudják jobban megállni a helyüket, amelyek betartják a fogyasztóvédelmi előírásokat, és emiatt „korrekt” szolgáltatást nyújtanak.

(Egy vállalkozásnak a szabályok betartásán túl vannak egyéb lehetőségei a versenytársakhoz képest jobb helyzetbe kerülni. Például nyújthat többletszolgáltatást a vevőknek, amely rájuk irányítja a figyelmet: egy olyan bútorüzletben valószínűleg szívesebben vásárolunk, amelyik vállal házhozszállítást, és ha ezt még ingyen is teszi, már sok vevőnek nagyon szimpatikus lesz ez a bolt.)

A vállalkozásoknak két alapvető tevékenysége lehet:

• gyártás, vagy
• szolgáltatás, amelybe beletartozik a forgalmazás is.

Gyártó, biztonságos áru, címke

Lehet egy vállalkozás a termékek előállítója is, vagyis gyártója. A gyártóknak kell gondoskodniuk arról, hogy a termékük biztonságos áru legyen, hiszen ez a feltétel áll első helyen a fogyasztóvédelmi alapjogok között.

Ezután a gyártónak fel kell címkéznie a terméket: magyar nyelven közérthetően fel kell tünteti a címkén a termék pontos megnevezését, gyártójának vagy forgalmazójának nevét és címét, a származási helyet, és olyan egyéb adatokat, amelyek a vásárlók számára fontosak (például a termék működésével kapcsolatban). A villamosipari termékeket és a játékokat például forgalomba hozatal előtt el kell látni CE jelöléssel, erről a „Megkülönböztető minőségjelek” címnél olvashatsz többet ebben a témában. 

Szolgáltatás

• „Szolgáltatások a gyűjtőneve a szükségletek kielégítésére létrejött tevékenységek megnevezésének” a Wikipédia szerint. Vagyis „a termelés és a szolgáltatás közti különbség a végtermék kézzelfoghatóságában van. Míg egy szabó egy ruha elkészítésével termelést végez, de ha a ruha elszakad, és visszaviszik javításra, akkor az már szolgáltatás. Amíg a termelés végeredménye értékesíthető, fizikai tárgy, eszköz, vagy energiamennyiség, addig a szolgáltatás végeredménye az ügyfél állapota, amikor a szolgáltatás teljesül (pl. egy boldog ügyfél).” (forrás: Wikipédia/szolgáltatások)

Rengeteg-féle szolgáltatás létezik, ez manapság sokkal gyakoribb, mint a termelés. Néhány példa arra, hogy mi minden tartozik a szolgáltatások közé: biztosítás (biztosítók), értékesítés (boltok, kis- és nagykereskedések), tájékoztatás (média), szórakoztatás (színházak, televízió, rádió, internet), fodrászok és kozmetikusok, jogászok, mérnökök, tanácsadók, könyvelők. Tehát – kicsit leegyszerűsítve a dolgot -, majdnem mindenki, aki nem terméket állít elő, az szolgáltatást végez.

A szolgáltatás egyik gyakori formája: forgalmazás

Ha valaki forgalmazó lesz, ez azt jelenti, hogy egy másik vállalkozás által gyártott terméket vagy termékeket ő csak forgalmazza – vagyis megveszi és utána eladja a fogyasztóknak.

„Forgalmazó: az a vállalkozás, amely a terméket közvetlenül a fogyasztó részére forgalmazza. A forgalmazás valamely termék vállalkozás által – értékesítés, fogyasztás vagy használat céljára, ellenérték fejében vagy ingyenesen – történő rendelkezésre bocsátása.” forrás: http://tamop.ofe.hu/inet/osszefogas/hu/modul/hasznos/alapism.html

A forgalmazás közvetlenül a vásárlók részére történik. Tehát ha valaki nyit egy kisboltot, és az árukat egy nagykereskedésből szerzi be, akkor az ő vállalkozása alapvetően forgalmazást végez. A fogyasztóvédelmi rendelkezések közül a forgalmazókra hárul például a termék árának feltüntetése.

Elvek, szabályok, jogok, kötelezettségek

A fogyasztóvédelem célja – öt alapelv

A fogyasztóvédelem célja egy elfogadható (vagy másképp mondva egyensúlyi – azaz jól kiegyensúlyozott) helyzet megteremtése a fogyasztó és a termelő között, úgy, hogy a fogyasztó érdekei a legteljesebben érvényesüljenek. Az Európai Unióban a fogyasztói érdekek védelme öt alapelvre épül:

• A fogyasztók egészségének és biztonságának védelme: csak biztonságos termék forgalmazható. A törvény külön kiemeli a gyermek- és fiatalkorúak testi és lelki egészségének védelmét.
• A fogyasztók gazdasági érdekeinek védelme: tilos a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat: hamis mérés, minőségrontás, reklamáció helytelen kezelése, megtévesztő vagy agresszív viselkedés a kereskedő részéről.
• A fogyasztói igények érvényesítése: a fogyasztói reklamációkkal a kereskedő köteles foglalkozni, és a jogszabályokban előírtak szerint eljárni.
• A fogyasztók tájékoztatása és oktatása
• A fogyasztók képviselete

Figyelj, ez fontos! A fogyasztói jogok csak abban az esetben illetik meg a fogyasztót, ha a terméket hivatalosan bejelentett kereskedelmi tevékenység keretében vásárolta meg. Vagyis ha utcai árustól, számla, vagy nyugta nélkül veszel bármit, akkor a fogyasztói jogaid ebben a vásárlásban sehol sincsenek! – bár talán ezt tudtad is, nem? Jól gondold tehát meg, mit veszel az utcán!

Ha a fogyasztó igénybe vesz egy szolgáltatást, akkor köteles betartani a szolgáltatási szerződésben felvállaltakat. A szolgáltatók az Üzletszabályzatukban részletezik a fogyasztók jogait és kötelezettségeit. Tehát attól még, hogy Te vagy a vevő, még nem tehetsz meg bármit! A vásárlással vagy szolgáltatás igénybe vételével ráutaló magatartásoddal (bemész a boltba vagy pl. fodrászüzletbe) szerződést kötsz a szolgáltatóval, amiben jogaid és kötelezettségeid vannak, ez szerepel az üzletszabályzatban.

Jogszabályi háttér Magyarországon

A fogyasztóvédelem jogszabályi hátterét a rendszerváltozás erősítette meg Magyarországon. Létrejött a legfontosabb jogszabály: a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény. Ezen túl számos más jogszabálynak vannak a fogyasztóvédelemről szóló részei: az Alkotmány, a Polgári Törvénykönyv, a Büntető Törvénykönyv és egyéb törvények, kormányrendeletek, miniszteri rendeletek mind tartalmaznak erről szóló részeket.

A legfontosabb jogszabály a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, amely a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelméről rendelkezik.

A törvény értelmében forgalomba csak biztonságos áru hozható, melynek a következő feltételeket kell teljesítenie:

• a gyártó köteles gondoskodni az áru biztonságáról
• a forgalmazó csak biztonságos árut hozhat forgalomba
• a forgalmazó köteles az áru által okozott veszélyekre vonatkozó tájékoztatás továbbadására
• a forgalmazó köteles a fogyasztót tájékoztatni az áru egyéb tulajdonságairól.

A fogyasztók tájékoztatása

A fogyasztók tájékoztatásnak az a célja, hogy a fogyasztó pontos ismereteket kapjon, és ezáltal a lehető legoptimálisabban válassza ki a neki megfelelő terméket. A tájékoztatás információt nyújt a termék alapvető tulajdonságairól, gyártójáról, forgalmazójáról, mennyiségéről, minőségéről, áráról, használatával kapcsolatos utasításokról és a vásárló jogai érvényesítéséhez szükséges információkról. A fogyasztóvédelemről szóló törvény ezeket szabályozza.

A fogyasztók tájékoztatásának legfontosabb részei egy termékhez kapcsolódóan a következők:

• termékcímke
• használati és kezelési útmutató
• fogyasztói ár feltüntetése
• megkülönböztető minőségi jelek.

Termékcímke

A termékcímkén magyar nyelven, közérthetően és egyértelműen kell feltüntetni a  fogyasztók tájékoztatásához az  adatokat, amelyek az áru elválaszthatatlan jellemzői. A termékcímkén fel kell tüntetni az áru pontos megnevezését, származási helyét és gyártója vagy forgalmazója nevét és címét. 

Különböző termékcsoportra egyéb előírások is vonatkoznak, ezek az áru jellegétől és rendeltetésétől függően változnak.  A termékcímke lehet szöveges, de ábrával és egyéb jelöléssel is megfelelő lehet. Fontos, hogy minden esetben egyértelmű és közérthető információkat kell tartalmaznia.

Használati útmutató

Használati útmutató: A fogyasztókat magyar nyelven, közérthetően és egyértelműen tájékoztatni kell az áru rendeltetésszerű használatáról, kezelésének módjáról, még import áru esetén is.

Fogyasztói ár feltüntetése

Kötelező feltünteti forintban a termék árát, és az ár mellett meg kell adni a termék egységárát (mértékegységre vagy darabra) vetítve is. A terméken feltüntetett árnak tartalmaznia kell az általános forgalmi adót (ÁFÁ-t) is.

Megkülönböztető minőségjelek: pl. bió, Magyar Termék, Környezetbarát termék, CE

Az egyéb jelölések kötelezősége már attól függ, hogy milyen termékről van szó, és arra a termékre milyen egyedi szabályok vonatkoznak. Érthetően teljesen más dolgokat kell egy élelmiszeren jelezni, mint egy játékon, vagy elektromos cikken.

Címkének hívjuk a kiegészítő információkat tartalmazó kis rajzokat is a termékeken. Ezek a címkék elvileg arra szolgálnak, hogy segítsék a fogyasztót eligazodni a vásárlásban, és a vásárló meg tudja különböztetni a tanúsított árukat a többitől.

 A tanúsítás azt jelenti, hogy egy független szervezet –pénzért – vállalja, hogy a tanúsítandó terméket megvizsgálja bizonyos követelmények szerint, és ha megfelel a vizsgált tanúsítási követelményeknek, akkor ezután a terméken jogosan szerepelhet az adott címke. Természetesen lehet több címke is a terméken, csak ez mind külön-külön tanúsítást igényel.

A bioélelmiszerek jele egy jó példa erre. Az EU-n belül előállított bioélelmiszereknek ezt a jelet tartalmazniuk kell:

A logó mellett fel kell tüntetni annak a szervezetnek a betűjelét, aki a tanúsítványt kiállítja, például HU-ÖKO-O2, GR-BIO-08. (forrás: http://tudatosvasarlo.hu/cimkek/eu-organic)

Vagyis létezik egy európai követelményrendszer a bioélelmiszerekre, és egy élelmiszerről, amit bióként akar az előállítója árulni, ezt a minősítést/tanúsítást erre az élelmiszerre a termelőjének meg kell szerezni. A tanúsítás elvégzését egy erre jogosult szervezet elvégzi, és a vizsgált élelmiszer ezután jogosult a fenti címkét viselni.

A címkék témája nagyon különböző lehet, utalhat minőségre, környezetvédelemre, származási helyre, etikai jellemzőkre, és még rengeteg más dologra is. Bővebben itt olvashatsz róla: http://tudatosvasarlo.hu/cimkek

Csak három további példa: Magyar termék, Környezetbarát termék, és CE logó.

Fogyasztók tájékoztatása és oktatása, a tudatos fogyasztói magatartás kialakítása

A fogyasztók oktatása, a tudatos fogyasztói magatartás kialakítása állami feladat, ami oktatási intézményeken keresztül, a fogyasztóvédelmi hatósággal és érdekképviseleti szervezetekkel együttműködve valósul meg. Egyik formája a „fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek”, melyekről lentebb olvashatsz.

Nem egyszerű a helyzet, ha több Unión belüli ország érintett fogyasztóvédelmi kérdésben. Az EU nem rendelkezik minden területre kiterjedő, egységes fogyasztóvédelmi szabályokkal. A fogyasztó ezért fokozottan kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen mindig a szolgáltatás helyszíne szerinti szabályok az irányadók. Ennek orvoslására kerültek kialakításra az Európai Fogyasztói Központok, amelyek segítséget nyújtanak a határokon átívelő problémák orvoslására is.

Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet

„Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet olyan társadalmi szervezet, amelynek az alapszabályában meghatározott célja a fogyasztók érdekeinek védelme. Ezzel a céllal legalább két éve működik. Tagjait tekintve természetes személy tagjainak száma legalább ötven fő. Ilyen társadalmi szervezetnek minősül az ilyen társadalmi szervezetek szövetsége is.” (forrás: http://tamop.ofe.hu/inet/osszefogas/hu/modul/hasznos/alapism.html)

Ez a szép hivatalos szöveg nagyjából azt jelenti, hogy a fogyasztóvédelemben vannak társadalmi szervezetek is, akikhez a hatóságok mellett lehet fordulni tanácsért vagy információért, ha fogyasztóvédelmi problémád akadna. Ezekről, és az egyéb fogyasztóvédelmi intézményekről a „Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tevékenységi köre, Fogyasztóvédelmi szervezetek és érdekképviseleti szervezetek” címmel a 11-es állomáson találsz több információt.